Klió 2001/3.

10. évfolyam

A Szovjetunió és az erdélyi kérdés (1940–1946)

 

Az erdélyi kérdés – a terület státusa, valamint a magyar nemzetiségű lakosság kisebbségi helyzetéből fakadó problémák – a trianoni békeszerződés megkötése óta a mai napig a magyar–román államközi kapcsolatok legfontosabb problémakörét alkotja. A kétoldalú kapcsolatokat meghatározó politikai probléma történeti hátterével, annak nemzetközi kontextusával, az Erdély-kérdés alakulását befolyásoló nagyhatalmi tényezők szerepével kapcsolatban még mindig sok a fehér folt. A moszkvai Rosszpen kiadó gondozásában megjelent dokumentumkötet hiánypótló munka, amely az Erdély területi hovatartozása miatt kialakult román–magyar vitában döntő szerephez jutó Szovjetunió álláspontját mutatja be korabeli források közzététele által.

A szovjet állam az 1920-as évek első felében kilépett hátrányos geopolitikai helyzetéből, megszűnt a forradalmak és a polgárháború miatti nemzetközi elszigeteltsége. A Szovjetunió az 1930-as évek közepétől, népszövetségi felvételét követően az európai politika egyre jelentősebb tényezőjévé vált. A nagyhatalmi erőtérben mozgó szovjet külpolitika 1940 tavaszától közvetlenül is kapcsolatba került Magyarország erdélyi revíziós terveivel, és azok részben sikeres megvalósulásával. A második világháború kitörésének időszakában a Szovjetunió kelet-európai politikai szerepvállalása növekedett, a háború befejező szakaszában pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a térség meghatározó hatalmi tényezője lesz, sőt a háború befejezése után döntőbíró lehetett Magyarország és Románia területi vitájában.

A kötet publikálása sok új történeti adat és adalék közreadásával, eddig nem közölt tényanyag megismertetésével szolgálhatja a témában érdekelt hazai kutatókat – történészeket és levéltárosokat egyaránt –, valamint általában a legújabb kori magyar történeti kutatásokat. A dokumentumgyűjtemény abból a szempontból is hiánypótlónak tekinthető, hogy olyan orosz levéltári forrásokat ismertet, amelyek döntő része eddig zárolt anyagnak számított, sem orosz történészek nem publikálhatták őket korábban megjelent orosz okmánytárakban, sem a kutatók nem férhettek hozzá. A kötet egészének vagy legfontosabb dokumentumainak magyarra fordítása is indokolt lenne, hiszen egyrészt a téma szempontjából elsődlegesen fontos Orosz Föderáció Külügyi Levéltárában nem állnak segédletek a kutatók rendelkezésére, ami megnehezíti a közzétett iratok alapján kiinduló esetleges további, szisztematikus kutatómunkát. Másrészt a könyv anyagát és tartalmát a témával foglalkozó, de oroszul nem tudó történészek számára is hozzáférhetővé kellene tenni.

A kötet összeállításában és szerkesztésében – a tudományos gyűjtőmunka és szakmai feladatok összehangolása érdekében külön szerkesztőbizottság létrehozásával – az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai Intézetének munkatársai vettek részt, publikálásában az orosz állami levéltárak többségét összefogó szerv, az Orosz Föderációs Levéltári Szolgálat is közreműködött. Ez utóbbi kapcsolatrendszerének felhasználásával – bár az Orosz Föderáció Külügyi Levéltára és az Orosz Föderáció Elnöki Levéltára nem tartozik fennhatósága alá – segítette a gyűjtőmunkát a kötet anyagához.

A forrásgyűjtemény szerkezeti szempontból három tematikus egységre oszlik, a három rész összességében felel meg a korszerű dokumentumgyűjtemények összeállításával kapcsolatban megfogalmazható módszertani követelményeknek.

A kötet első fejezete a magyar–román kapcsolatok alakulását, valamint a soknemzetiségű Erdély státusával összefüggő viták történelmi hátterét mutatja be a XIX. század közepétől a párizsi békeszerződésig. A történeti bevezetőben, a kötet tematikájának és koncepciójának megfelelően, hangsúlyos szerepet kap a cári Oroszország és a Szovjetunió álláspontja és annak változásai Erdély problémáját illetően. A dokumentumokhoz írt bevezető tanulmány rövid, áttekintő jellegű, de tömören és átfogóan elemzi az Erdély-kérdés előzményeit, annak szerepét a román–magyar kapcsolatokban – amely elengedhetetlen a téma iránt érdeklődő, de esetleg abban elmélyülni kívánó orosz kutatók, illetve a laikus orosz olvasók számára –, valamint a szovjet külpolitikai kurzus és geostratégiai érdekek alakulásában. A tudományos igényességgel megírt, tömör bevezető nagy előnye, hogy átfogó jellege ellenére sem fosztja meg az olvasót a kötetben szereplő primer források “felfedezésének örömétől”.

A bevezető kiemeli, hogy az Erdélyben élő népek közötti problémák a XIX. század első felében, a nemzeti újjászületés korszakában generálódnak, és az 1848–49. évi magyar forradalom és szabadságharc alatti magyar–román szembenállás miatt éleződtek ki. Erdély hovatartozásának kérdése azonban 1859-től volt napirenden, amikor a Moldva és Havasalföld egyesülésével megalakuló román nemzetállam fő törekvéseinek középpontjába a többségében románok által lakott Erdély anyaországgal való egyesítése került. A cári Oroszország az első világháború idején került közvetlen kapcsolatba Románia igényeivel és területi követeléseivel, amikor annak az antant hatalmak oldalán történő hadba lépése esetére kilátásba helyezte Erdély átadását. A román nemzeti egységállam megteremtése azonban a világháború befejezése szakaszában nem kötődött a szovjet állam segítségéhez, sőt a Szovjet-Oroszországgal szembeni annexió tette lehetővé Besszarábia Romániával való egyesítését. A Románia által elért területi nyereségek érdekközösséget teremtettek a magyar és a szovjet külpolitikában, amely a második bécsi döntés időszakában kristályosodott ki leginkább. A politikai nyomásgyakorlás eszközeivel a szovjet politika elősegítette Nagy Románia egyes területeinek elcsatolását és Észak-Erdély Magyarországhoz juttatását, bár tiltakozott a döntőbírói intézmény meghozatalának körülményei miatt. A tanulmány szerzői, T. M. Iszlamov, a magyar történelem szakértője és T. A. Pokivajlova, a Szlavisztikai Intézet román szakértője annak a véleményüknek adtak hangot, hogy Magyarország a Szovjetunió elleni hadba lépésének időpontjáig megőrizte függetlenségét, és a kelet-európai államokkal összehasonlítva, Németország és Olaszország közt manőverezve a legkevésbé kötelezte el magát Németország mellett. Mivel a Szovjetunió elleni háborúban mindkét állam részt vett, a szovjet vezetés 1941–44 között szovjet protektorátus alatt működő, önálló erdélyi állam megszervezését tartotta lehetségesnek a háború utáni Európában. Románia kiugrásával azonban megváltozott a helyzet, bár a szovjet vezetés a “magyar kártyát” sem akarta véglegesen elveszteni, ezért nem ígérte meg egyértelműen a román–szovjet fegyverszüneti egyezményben Észak-Erdély egészének visszaadását, és ezért tartotta szovjet megszállás alatt a területet, illetve ezért vezette be ott a szovjet adminisztrációt 1944 őszétől 1945 késő tavaszáig. A kibontakozó hidegháborús körülmények miatt, a román belpolitikai viszonyok átalakulásával párhuzamosan a szovjet érdekek a befolyási szférába tartozó, szovjet orientációjú Románia megerősítését kívánták meg, emiatt a Szovjetunió a párizsi békekonferencián határozottan a román álláspontot támogatta Magyarországéval szemben.

A második tematikus egység a kötetben szereplő dokumentumok karakterisztikáját adja meg röviden, valamint ismerteti az iratok összegyűjtésének koncepcióját és módszertani tapasztalatait.

A harmadik rész maga a forrástár, a 127 dokumentumot tartalmazó egység. Az iratok a kronológiai elv alapján következnek egymás után, az első részlet N. I. Saronov, budapesti szovjet követ naplójából 1940. január 9–13. között, az utolsó pedig 1947. május 7-e körül keletkezett okirat Petru Groza magyarországi látogatásáról. Az iratok négy moszkvai levéltárból származnak, döntő többségük a téma szempontjából kulcsfontosságú Orosz Föderáció Külügyi Levéltárából, illetve az Orosz Föderáció Elnöki Levéltárából, az Orosz Föderáció Állami Levéltárából és az Orosz Állami Társadalom- és Plakáttörténeti Levéltárból. A megjelentetett dokumentumok töredékét már korábban publikálták más diplomáciai vagy politikatörténeti forrásgyűjteményekben, ilyen esetben a korábbi közzététel helyére a dokumentumok végén pontos utalás történik.

A közölt iratok különféle jellegűek. Nagy részük budapesti és bukaresti szovjet diplomaták naplójából származó részlet, követjelentések, más részük vezető szovjet szakértők és külpolitikusok által Molotov és helyettesei, Gyekanazov, illetve Visinszkij számára készített pro domo feljegyzések az erdélyi helyzet alakulásáról, a román–magyar viszonyról, nemzetiségi statisztikákról a magyar és román referatúra anyagából. Szintén a külügyi levéltárból származik néhány jegyzőkönyv a Külögyi Népbiztosság Erdélyt is érintő üléseiről. Az Orosz Föderáció Elnöki Levéltárából származik a 107. számú dokumentum, Sztálin tárgyalás vezető magyar politikusokkal 1946. április 10-én. Az Orosz Föderáció Állami Levéltárából és az Orosz Állami Társadalom- és Politikatörténeti Levéltárból is érdekes levéltári anyagot tettek közzé a kötetben: a Külügyi Népbiztosság által Sztálin számára készített feljegyzéseket az erdélyi helyzetről 1944 őszétől, visszaemlékezéseket Sztálin és felső szovjet pártvezetők megbeszéléseiről, valamint a Vörös Hadsereg észak-erdélyi főbiztossága által készített jelentéseket a terület társadalmi helyzetéről, politikai berendezkedéséről, javaslatokat a lehetséges megoldási módozatokkal.

A dokumentumokat a szerkesztők címmel látták el. Ezek tartalmazzák annak tárgyát, készítőjét, címzettjét, keletkezésének idejét és helyét, valamint titkosításának fokát. A dokumentumok után a könnyebb eligazodás kedvéért megtalálható az eredeti pontos levéltári jelzet, valamint az irat jellege (másolat, eredeti, gépelt), illetve magyarázó jegyzetek az iratokban előforduló ismeretlen személyek, események és földrajzi nevek értelmezéséhez. A könyv végén névmutató segíti a kutatók tájékozódását a kötet iratanyagában.

Az erdélyi kérdés című forráskötet a magyar–román és a szovjet–román, illetve a szovjet–magyar kapcsolatokkal, a második világháború alatti és utáni általános kelet-európai politikai viszonyokkal foglalkozó magyar, román és orosz kutatók számára egyaránt rendkívül hasznos, további vizsgálódásokra inspiráló szakkönyv. A kötet a primer források közzétételével nagy mértékben elősegíti az erdélyi problematikával összefüggő tudományos kutatások elmélyítését, a történelmi tények feltárását, a korabeli események elfogulatlan rekonstruálását, illetve az ezzel kapcsolatos, politikai nézetektől független szakmai viták folytatását.

Az erdélyi kérdés. A magyar–román területi vita és a Szovjetunió, 1940–1946. Dokumentumok. Felelős szerk. Tofik Muszlimovics Iszlamov. Moszkva, Rosszpen, 2000.

Seres Attila